NAV-botrány: konkrétumokra várva

Az adóhatóság valóban futni hagyja a „nagy halakat”? Tényleg ellenállnak az ellenőrzések hatékonyságát növelő újításoknak? Cikkünk szerzője az állami adóhatósággal negyedszázadnál is régebben küzdő adószakértőként tette föl kérdéseit Horváth András, a kiugrott adóellenőrzési szakkoordinátor állításaival, vádjaival kapcsolatban. Megjelent: heti Válasz Online, 2013. november 25.

Az adóhatóság valóban futni hagyja a „nagy halakat”? Tényleg ellenállnak az ellenőrzések hatékonyságát növelő újításoknak? Cikkünk szerzője az állami adóhatósággal negyedszázadnál is régebben küzdő adószakértőként tette föl kérdéseit Horváth András, a kiugrott adóellenőrzési szakkoordinátor állításaival, vádjaival kapcsolatban.
hirdetés

Fotó: MTI

Az „ellenségem ellensége a barátom"-vélekedés jellemzi a nem kis túlzással már NAV-gate-nek nevezett ügyben elhangzó véleményeket. És döntően a közhangulatot is. Az ember természete már csak ilyen, nem szeret adózni, ezért aztán nem szereti azokat sem, akik az adók, járulékok beszedésénél eljárnak, vagyis az adóhivatalt és annak embereit. Kivéve természetesen az olyanokat, mint Horváth András ex-NAV-os ellenőrzési szakkoordinátor, aki a belülről érkezett ember pozíciójából szórja vádjait egykori kenyéradójára, munkatársaira és különösen főnökeire. Mondhatná bárki, megszokott dolog, hogy egyéni sérelmeket adóhivatali feljelentésekkel próbálnak megtorolni egyesek, hiszen – egy amerikai statisztika szerint – az adóügyi feljelentők népes listáját az elhagyott feleségek, szeretők vezetik, ám közvetlenül utánuk a kirúgott könyvelők és más, pénzügyi területen jártas munkatársak következnek. Na de hogy egy adóellenőr jelentse föl saját intézményét, az mégiscsak más esetnek látszik, mondhatja teljes joggal bárki, hiszen ez a közvélemény és az azt kiszolgáló a sajtó szemében már-már „a postás megharapta a kutyát" típusú szenzációnak látszik.

Megfelelő ember kényes feladatra

Úgy lehet, az adóhivatallal, annak embereivel negyedszázadnál is régebben küzdő, adószakértőként dolgozó szerzőben sok és egymástól igen különböző tapasztalat gyűlik össze, ám a kiugrott adóellenőr konkrétumokat erősen nélkülöző kijelentéseit olvasva mégis joggal ébredhet gyanú a szakemberben a valódi indítékokat illetően. Annak tudniillik, ha egy szervezet valóban, és az általa elmondottak szerint rendszerszintűen korrupt, ha ott bizonyos ügyeket jó pénzért, netán hatalmi szóval „rövid úton" is el lehet intézni, már csak a dolog jellege miatt hamar híre megy. Miként arra saját gyakorlatomban is volt példa, amikor egy adóhiánnyal elmarasztalt ügyfelem rövid úton rátalált a „megfelelő emberre", aki fix százalékos részesedés ellenében, méltányosság címszó alatt törölte a cégére kivetett büntetést. Ilyesmiről már jó ideje nem lehet a szakmában hallani és aligha véletlenül. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy a 22 ezer fős hivatalban nem fordulhatnának elő korrupciós ügyek, lásd csak a legutóbbi nagy, 2009 februárjában nyilvánosságra hozott székesfehérvári esetet – de a kettő azért egyáltalán nem ugyanaz.

Mindenekelőtt gyanút keltő az, ahogy Horváth az első kiállásakor még bizonyos nemzetközi kereskedőláncok, multik 2007 óta működött, kormányokon átívelő rendkívüli hatalmát emlegette, hogy majd pártpolitikusok segítő közreműködése nyomán hirtelen átváltson a 2010-es kormányváltáskor történt hivatali átszervezések és bizonyos „oligarchák" tevékenységének kárhoztatására.

Mennyi is az adórés?

De nézzük a konkrét vádakat egy majdani bírósági eljárás során egészen biztosan kirendelendő igazságügyi adószakértő szemével, és a velük kapcsolatban felvetődő kérdésekre adható, jelenleg tudható válaszokat. A volt adóellenőr különféle nyilatkozatai közül az atlatszo.hu weboldalon november 19-én megjelent, és szakmailag eddig a legteljesebbnek látszó írást vettük górcső alá. Horváth már korábban is említett egy bizonyos, az áfacsalások miatt keletkező, évi 1000 milliárdos adóhiányt, amely összeget feltehetően az Európai Bizottság által megrendelt tanulmányból idézi, csak éppen pontatlanul. Az említett tanulmány ugyanis az átszámolva 1000 milliárd forintos összegben Magyarország áfában keletkező éves adórését adja meg, ami egyáltalán nem egyenlő a valóban elcsalt adóval. (Az adórés az elméletileg beszedhető és a ténylegesen befolyt adó különbségét jelöli, ami azonban egyáltalán nem csupán a csalásokból adódik – a szerk.).

Talán érdekes megjegyezni, hogy az EU 27 tagállamára kiterjedő, idézett vizsgálatában a Magyarországon mért, GDP arányos 3,7%-os áfa adórés megfelel az uniós átlagnak, egyebek mellett a csehek 2,7 a szlovákok 4,0 és a románok 7,9 százalékos mutatója között. Arról nem beszélve, hogy éppen a Horváth által felvetett fiktív számlázási ügyletek felderítésekor a NAV – törvény szerint eljárva – az egyes ügyletekben szereplő áfa összegének minimum a dupláját állapítja meg adóhiányként, erősen torzítva ezzel a módszerrel saját behajtási mutatóit is. Az ilyen esetekben ugyanis ugyanúgy és ugyanazt a summát követeli az adóhivatal a fiktív számla befogadójától, mint a számla kiállítójától. Teszi ezt úgy, hogy majd ez utóbbitól rendre képtelen legyen azt behajtani, hiszen a felek között a dolog lényegéből eredően a hamis számla összegének csupán a töredékét kitevő pénz mozgott ténylegesen.

Városi legendák

A nagy rutinnal rendelkező volt ellenőrzési szakkoordinátor remélhetően konkrét nevekkel és címekkel is a hatóságok rendelkezésére tud állni, amikor majd olyan, különben a városi legendákban szállingózó vádakat hangoztat, melyek szerint az adócsalók „néhány év alatt pazar kivitelezésű családi házakat építenek, nagy értékű autókat vásárolnak, luxus nyaralásokra fizetnek be". Ami pedig azt az állítását illeti, hogy az adóelkerülés úgy általában rizikómentessé vált volna, álljon itt a találomra kikeresett, adóügyekkel foglalkozó Vilmányi Ügyvédi Iroda honlapján található statisztika, amely szerint a 2010-es év 1441 alkalmával szemben 2011-ben már az előző évinek majd' a háromszorosát kitevő, 4068 büntető feljelentést tett az adóhivatal az ellenőrzései nyomán.

Bíróság előtt adott esetben egészen biztosan nehezen lesz védhető Horváth azon vádja, hogy a „A KAIG-hoz (Kiemelt Adózók Igazgatósága) tartozók körében a NAV évek óta nem végez érdemi ellenőrzéseket, különösen az áfalevonások jogszerűségét illetően". Ha jelen sorok íróját nem kötné az adótitok, egészen konkrét, a sajtót is bejárt eseteket említhetne saját praxisából is, ahol bizony működő – álláspontunk szerint egyébként vétlen – kiemelt adózó céget küldött padlóra végérvényesen az adóhivatal éppen egy „végigfejtett" fiktív számlázási lánc miatt. Cáfolni látszanak a vádat az adóhatóság által közzétett statisztikák is, melyek szerint évi 1,6 – 2,7 vizsgálat jut átlagban egy-egy kiemelt adózóra, mégpedig úgy, hogy az esetek 80%-a végződik valamilyen szabálytalanság megállapításával. Az adóhivatal és az említettek közötti mutyi meglétét cáfolja, hogy az elmarasztalások 24,6%-át követi a legnagyobbak körében az általuk indított jogorvoslati eljárás, szemben az országos átlag 6,5%-ával. És hogy az adóhivatali ellenőrök az átlagnál is keményebbek voltak a KAIG-osokkal, azt az sejteti, hogy az utóbbiak ellenében a NAV csupán a perek 63,5%-át nyerte meg 2012-ben, szemben az országos átlag 67,2 százalékával.

Drága ügy is haladhat lassan

A Horváth András által emlegetett adóhivatali „kamatfélelmet" a magunk, és szakmai ismeretségeink körében a gyakorlatban egyáltalán nem tapasztaltuk, sőt! Szó sincs arról, hogy azért nem kezdene az adóhivatal bonyolultabb, hosszúra nyúló vizsgálatokba, mert a késve utalt összegek után kamatot kellene fizetnie. Az úgynevezett kapcsolódó vizsgálatokkal törvényesen gyakorlatilag bármeddig elhúzható revízió megállapításai során a jogtalannak ítélt kiutalás után ugyanis szó nincs kamatfizetési kötelemről. Márpedig a fiktív számlázási ügyekről már az első jelekből tudható, hogy elmarasztalással fognak végződni, tehát érdemes velük akár hosszabban is foglalkozni. Saját tapasztalatomból is idézhetnék egyébként mindeddig érdemi megállapítás nélküli olyan vizsgálatot, amelynek 100 millió forint a tétje, mégis három évnél régebb óta húzódik.

Ami pedig a strómanoknál elakadó vizsgálatok dolgát illeti, a magunk részéről egyáltalán nem csodálkoznánk azon, ha erősen rajta kívül álló okból óvatosabbá válna az ilyen ügyekben az adóhivatal. Gondolva itt a Luxemburgi Bíróság tavalyi rájuk vonatkozó ítéleteire, melyek kimondták, hogy csakis és kizárólag akkor tagadható meg az áfa levonási jog bárkitől is, ha az adóhatóság 100%-osan bizonyítani tudja, hogy az érintett tudott, vagy tudhatott az esethez kapcsolódó adócsalásról.

Újító szellem

Annak megítélése, hogy az adóhivatal vezetősége Horváth vádja szerint valóban ellenállna, és ha igen, milyen mértékben az „újító jellegű tapasztalatoknak", természetesen nézőpont kérdése. Ám ennek némileg ellentmondanak a legutóbb bevezetett újítások, például a fordított áfa rendszerének kiterjesztése, az E-útdíj (segítségével ellenőrizhetővé váltak a határt átlépő kamionok is), vagy éppen a visszatérő cégbedöntő csalókat kiszűrő, cégalapításkor kötelező, előzetes adóregisztráció. És legalább ennyire megkérdőjelezi az úgynevezett „nagyhalak" állítólagos sérthetetlenségéről szóló állítást az, hogy nemrégiben az ország tíz leggazdagabb embere között számon tartott tulajdonos cége elleni adóhivatali vizsgálatról számolt be a sajtó.

Egy szó mint száz, szakértői szemmel nézve a csupa általánossággal a nyilvánosság elé álló Horváth András alighanem túl nagyot markolt, amikor egyetlen nekifutással támadt neki lényegében az egész adóhivatalnak. Ezért aztán kevesebb több lett volna; mondjuk konkrét, bíróság előtt is biztosan védhető bizonyítékokkal előhozakodva, már amennyiben ilyenekkel valóban rendelkezik a kiugrott revizor.